Ormai Gyula
Elküldve: 2020 okt. 13 (kedd) 8:34 am
Zsáner: Történelmi regény
Ormai Gyula vagyok, körülbelül húsz éve írok kisebb szünetekkel. Ezalatt több regényem is elkészült, amelyek a családom, barátaim és kedves ismerőseim kivételével másokhoz nem jutottak el. Nemrég hallgattam egy internetes konferenciát, ahol a résztvevőket a könyveik magánkiadására lelkesítették. Ott elhangzott egy mondat, amit sajnos szó szerint nem tudom idézni, de a lényege úgy hangzott, hogy „ami a fejedben megjelent és leírtad, biztos értéket jelent, ezért azt bűn csak magadnak megtartani”. Elgondolkoztatott ez a kijelentés, végül ez adta a végső lökést, hogy megpróbálkozzak én is a magam kezébe venni a már megszületett könyveimet, hogy nyilvánossá tegyem őket. Első lépésként III. Béláról írt történelmi regényt jelentettem meg szerzői magánkiadásban pár hónappal ezelőtt.
Kapcsolat
E-mail: gaszton0121@gmail.com
Telefon: 30/721-0252
Honlap: Gaszton könyvek
Facebook: Gaszton könyvek
Fórum profil: Gaszton
Megjelent
III. Béla – Magyarország felvirágoztatása